blogunk

Friss topikok

PaLeTTa

Kirándulás Pécsen

2013.05.06. 17:47

szerző: DjSaku

Április 29-én 8 órakor indultunk el Pécsre a Sellyei Általános Iskola elöl és 9 órakor értünk oda. A 48-as téren Péntek Emma várt minket.

  Innen indultunk Emma néni vezetésével a rádióhoz. Mikor odaértünk Rádity Milenkó úr elmagyarázta nekünk az elméletet, ezután 6an kaptunk lapot, amin hírek voltak, ezeket sorrendbe kellett állítani.IMG7.jpg Miután végeztünk ezzel elindultunk a stúdióba és felvettük ezt a hírblokkot. A már kész hanganyagot Milenkó bácsi megvágta és tett az elejére szignált. Így már teljesen kész volt és meghallgattuk, persze a vágás előtt elég IMG2.jpgIMG10.jpgsok hibánk volt. A rádió után a szerkesztőség volt a következő állomásunk ezért hamar elindultunk. Útközben bementünk egy pékségbe reggelizni. A reggeli után mentünk a szerkesztőségbe, ahol Harka Éva néni várt minket, itt ihatott aki akart, sőt még akár ehetett is. Miután befejezték az evést Éva néni bemutatta a munkatársait és megmutatta, hogy az összes lapja az Univ pécsnek könyvekbe van tömörítve a 2000-es évtől kezdve. A könyvek után az újabb érdekesség a tördelés volt, ezt Éva néni egyik munkatársa Wéber Tamás úr mutatta meg. Azt is elmagyarázták, hogy ha kész az újság kinyomtatják, de mivel még lehetnek benne hibák, ezért a korrektorok átnézik és kijavítják, utána újra kinyomtatják és átnézi a szerkesztőség is. Végül így lesz elküldve a nyomdába, hogy már egy hiba sincs benne. Mikor indultunk az Univ TV-hez találkoztunk a két korrektorral és elmondták, hogy milyen ez a munka. A TV-nél Kosaras Attila úr beszélt nekünk arról mikor alapították, és hogy szokott folyni ott a munka. Bemutatta a kamerákat is. Különböző kamerákat láthattunk régit viszonylag újabbat és mindenfélét. Kis idő múlva megérdekezett a PTE elnöke. Vele forgattak egy interjút, és ezt mi végignézhettük. Ezután ifjabbik Kosaras Attila bemutatott nekünk pár vágógépet, amivel természetesen videókat lehet vágni. Mikor itt is végeztünk, megkérdezte, mihez lenne kedvünk, erre nagyon sokan azt választották, hogy a TV-hez, mármint úgy, hogy oda ülhessenek a stúdióba, és műsort tarthassanak.IMG3.jpg Ez meg is történt. Kata tartott egy műsort a kábellopásról. Nagyon sok „vendége” volt, de a műsor végére sem derült ki, ki volt a tettes. Ezután sajnos rossz hírt kaptunk… el kellett jönnünk egyes személyek miatt Pécsről nagyon hamar. Ennek szinte senki nem örült, mert ha nem lett volna ez akár a szuperszámítógéphez is elmehettünk volna, mondjuk ez nem olyan nagydolog, de én ennek örültem volna a legjobban.

  Mindenesetre nem baj, hogy nem maradhattunk ott tovább. Sokkal jobb lett volna, ha sokáig ott maradunk és mindent megnézhetünk, de nem gond majd lesz még ilyen alkalom. -Reméljük.-

 

Köszönjük Éva néninek, Emma néninek, Lillának és a paletta program segítőinek hogy eljöhettünk erre a kirándulásra!!! :)

Szólj hozzá!

Bejegyzés címe...

2013.05.06. 14:49

szerző: petike24

Címkék: Címkék

1 komment

Nagyon jó volt minden a rádiótól kezdve a TV-ig.De mégis legjobban a TV tetszett!! Műsorvezető voltam :)

Egy rossz volt benne,az hogy haza kellett jönni hamar. De nekem akkor is tetszett remélem hamarosan megint mehetünk!!!

  Köszönöm: Éva néninek, Emma néninek és akik körbevezettek minket a rádiónál a tvnél és az újság szerkeztőben. :D                                                    

                                                        

                     

1 komment

Lehetne jobb is...

2013.03.18. 14:56

szerző: DjSaku

Sellyén a Zrínyi Ilona utcában van a 26 szám alatt az ebédlő. Általában ehetetlen ételek vannak, Pl.:Húsleves, Káposztás tészta, Pizza, Spagetti, Meggyleves, Finomfőzelék, Aranygaluska. Ezek az ételek szerintünk: Szarok, Nem finom, Beton szerűek a főzelékek, lucskosak. A mai ebéd tarhonya leves,káposztás tészta. A levest melegen kaptuk meg de az illata kellemetlen volt. Egyikünknek babérlevél helyett falevél volt benne. A káposztás tésztán kevés volt a cukor de meleg volt, viszont nem volt illata. Kevés volt rajta a káposzta. Senki nem lakott jól az ebéddel. Szerintünk egy petíciót kell írni és mindenkivel alá kellene íratni hogy jobb ebédet csináljanak. Örülnénk hogyha kapnánk: Tortát, Rendelt pizzát, Sült krumplit, Sütit, Csokit, Nyalókát és tiramisut. 

6 komment

Az osztály bajnokság

2013.03.03. 17:59

szerző: PappGergő9

Az osztály bajnokság az idén rendkívül érdekes volt sajnos most nem a 7.b lesz az első de nem baj majd jövőre talán sikerül.Azért még annyit hogy szeretnék szólni hogy nem   játszani  nem mertem beállni a kapuba mert már rég védtem.Meg szerintem nem vagyok egy jó kapus de mindegy múlthéten sajnos kikaptunk a 8.b-től de meg nyertük a 7.a-val való mérkőzést.Számomra fontos a mozgás mert szeretek játszani csak nem vagyok jó benne.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

Szólj hozzá!

időjárás

2013.01.28. 14:07

szerző: petike24

sellye,bogdása,drávafok,nagycsány,szentmárton ezeknél a településeknél  picit több hó esett mint a többinél

Címkék: Címkék

Szólj hozzá!

2013.január 21.Orlovics Zsuzsa nénivel iskolánk igazgatójával interjú készítés.

- Szeretném öntől megkérdezni mióta iskolánk igazgatója?

- 2006 óta vagyok ennek az intézménynek az igazgatója most kezdtem el a második ciklusomat.

- Egy iskola vezetése nyilvánvalóan nem lehet könnyű feladat,ön hogy gondolja?

- Bonyolult és összetett feladat,nem könnyű,ez biztos.Nagyon sok felé kell figyelni,és nagyon sokrétű,mindenhez nem is értek ezért vannak a különböző posztokon a különböző emberek,tehát más kezeli a gazdálkodási ügyek intézését,más végzi a helyettesítést és megint más végzi az átsorolásokat tehát megvan itt az  személyzet .Még bonyolítja a helyzetet az is,hogy nem csak a mi iskolánk van itt hanem a Csányoszrói is ide tartozik.

- Nem rég  adták át az új iskolánkat.Önnek ez mennyire volt felemelő érzés?

- Ennél szebb érzés egy igazgatónak nem kell,mint amikor új iskolába tudja költöztetni a gyerekeit,ez nagyon szép és nemes feladat is volt.Úgy gondolom ti is érzitek azt,hogy szívesebben járunk ide,ilyen szép környezetbe.

- Ön az iskolánkban tanít is?

- Sajnos csak négy órám van,egyelőre csak a 7.a-ban a négy kötelező órát tudom teljesíteni,németet tanítok.

- Vannak itt olyan gyerekek akiket,más iskolába küldene?

- Ez jó kérdés.Ha valaki kiemelkedően tehetséges,lehet,hogy ebben az iskolában nem kapja meg amire szüksége van,ezért elküldeném szívem szerint olyan iskolába,ahol a tehetségét ki tudja bontakoztatni,emellett járnak ide olyan gyerekek is,akiket nem biztos hogy el tudunk látni,mert olyan speciális problémáik  vannak,olyan speciális területen kellene vele foglalkozni,amire mi nem vagyunk képesek,akkor őket megint el kellene küldenem,vagy  talán arra gondolsz,hogy vannak olyan rossz gyerekek akiket szeretnék más iskolába küldeni?Van amikor nagyon mérges vagyok a gyerekekre és legszívesebben elküldeném,de soha nem az a célunk,hogy megszabaduljunk tőlök,hanem az hogy megpróbáljuk normális mederben tartani őket.

- Mi a véleménye az iskolai fegyelemről?

- Lehetne jobb is.

- Jó lenne ha a gyerekek egyenruhát hordanának?

- Én nem vagyok híve az uniformizálásnak,talán az  iskola köpeny vagy valami ilyen jó lehetne,hogy a nagyon szélsőséges ruházkodást ki tudnánk védeni.Nem szeretem a haspólót,meg amikor ki villantja a 7-8.-os kislány azt amit nem kellene megmutatni az iskolában,azt gondolom,hogy a túl márkás és menő cuccok is bizonyos esetben irritálok lehetnek,de nem hiszem,hogy az iskola köpeny ezt megoldja.Igazából nem,nem szeretném hogy ha egyenruhások lennénk.

- Amióta itt dolgozik,mindig igazgató volt?

- Én most már harminchét éve dolgozok itt ebben az iskolában.Igazgató pedig most vagyok 8 éve.Az időm zömét gyerekek között töltöttem és nagyon szerettem is köztük lenni.

- Mi a véleménye az iskola rongálásról?

- Jó lenne valahogy megállítani a rongálást,úgy gondolom,mi tanárok,pedagógusok kevesen vagyunk ahhoz,hogy ezt meg tudjuk állítani,kell a gyerekek segítsége is,hogy figyeljünk egymásra.Így talán még a szemetelést is meg lehetne állítani.Ha valaki szándékosan tesz tönkre valamit és,megfogjuk  az ki is fogja fizetni.

- Mi a véleménye az ügyeletesekről?

- Az ügyelet nehéz feladat,mindegy hogy felnőttről vagy gyerekről beszélünk.A gyereknél úgy látom,hogy ha önkéntes  alapon tudnánk megcsinálni,és tényleg azok ügyelnének,akik azt válalják és szívesen csinálják,akkor hatékonyabb lenne,mint az hogy oda löködödünk  valakit és kötelező ügyelnie.Nagyon nagy segítség lenne a hatékony gyerekügyelet.

- Azt szeretném megkérdezni,hogy a könyvtárba sokan járnak?

- Ebben a pillanatban azt mondom,hogy nem olyan sokan,mint amenyien kellene,de eddig nem volt könyvtárosunk.Remélem ez a szám nőni fog.

- Mi a véleménye az új szakkörökről,sokan jelentkeznek rá?

- Erre az e-sajtóra gondolsz?

- Igen.

- Ezt is biztos tapasztaltátok,hogy az iskolában van egy réteg amely minderre szeretne jelentkezni,és van egy csomó olyan gyerek aki meg semmire.Ezért aztán előbb vagy utóbb eljutunk oda,hogy akik mindenre szeretnek járni,nincs már annyi idejük,hogy odajussanak.Ilyenkor nehéz összeszedni a ilyen szakkörökre a gyerekeket.Én úgy látom,ezek a külső segítséggel megvalósított szakkörök megindultak,és azok,akik erre jelentkeztek kezdik  ezeket megszeretni.A kicsik élvezik a táncot a nagyobbak pedig úgy látom ugyan így az e-sajtót.Ha a pályázataink nyernek akkor jövőre is nagyon sok új szakkör lesz,ez nagyon jó.

- Ön szerint melyik az a szakkör,amelyre a legtöbben jelentkeznek?

- Hosszú évek tapasztalata szerint a kerámia az.A kezdők és a haladok csoportjában dolgoznak rendszeresen a gyerekek.Ugyan így az ügyes kezek is szeretnek járni a gyerekek.Sokan járnak ISK-ra is,legnépszerűbb a foci.A tanulós szakkörök nem túl népszerüek.

- Az órákról lévő fegyelemről mi a véleménye?

- Én azt gondolom,hogy a gyerek kipróbálja,hogy meddig mehet el.Úgy hiszem,hogy nem vagytok minden tanárnál rosszak van akinél rosszabbak vagytok,van akinél jobbak.Lehet,hogy egy kicsit keményebben kellene hatni azokra,akik nem hagyják a tanár dolgozni,másrészt nem hagynak titeket sem tanulni.Itt megint együtt kéne fellépnünk a rendetlenkedők ellen,akik már sportot űznek abból,hogy egyfolytában zavarják az órát.Minde osztályban van ilyen,nincs kivétel.Egyébként szerintem  intelligencia kérdése is,ki mennyire tud viselkedni.

- Mi a véleménye arról,hogy mi integrált iskola vagyunk?

- Azt gondolom,hogy az élet arról szól,hogy minden embert el kell fogadnunk.Meg kell tanulni azt is,hogy hogyan viseljük el a másikat,bármilyen hiányosságai is vannak.Majd figyeljétek meg,hogy azoknál a gyerekeknél akik kis koruktól a többségi osztályban vannak,olyanok  már nincs probléma.Nem a fogyatékkal élők,hanem a magatartási problémával küzdők okozák a legtöbb gondot.

- Mit szól a körömlakhoz?

- Nem iskolába való,elsősorban a szülőn múlik,mit enged meg a gyereknek.

- A benti cipőről mi a véleménye?

- A benti cipőt én találtam ki,azért mert nagy az épület és nehéz takarítani,és nem is egészséges egész nap cipőben lenni.Szerintem fontos cipőt váltani.

 - Szokták ellenőrizni,hogy kin van és kin nincs benti cipő?

- Igen szoktuk.Hamar kiderül,ha nincs  mert az osztályban észreveszik,hogy ha sár van alattad.Most minden folyosóra raktunk ki szemetes lapátot meg seprüt,hogy azonnal föl tudja söpörni aki szemetelt.

- Mi a véleménye arról,hogy a játékok már majdnem mind tönkre mentek?

- Lassan eljutnak oda,hogy nem érdemes játékokat venni,mert nem tudtok vele játszani.Nem úgy használjátok ahogy kell.A játékokért is keményen megdolgoztatok,és most már majdnem semmi nincs meg.Meg kellene fogni azokat,akik nem megfelelően használják az eszközöket ez mindenkinek az érdeke!

- Nagyon köszönöm az interjút.

- Én is köszönöm,nagyon jó érzés,hogy vannak ilyen gyerekek mint ti akik vállalják,hogy velünk küzdenek azért hogy érdekeinket érvényesíteni tudjuk,értékeinket meg tudjuk őrizni.

2 komment

Interjú Gabi nénivel!

2013.01.28. 13:47

szerző: joszimon

2013. január 16.Sellye Kiss Géza Általános iskola

Interjú készítése Gabi nénivel, aki az iskolában angol nyelvet tanít. Gabi néni idén szeptembertől kezdte az oktatást az iskolában.

- Hogyan került a mi iskolánkba?

- Augusztus végén kaptam egy emailt a pedagógiai központtól, hogy angol tanárt keresnek a sellyei iskolába. Már másfél éve kerestem munkát angol tanárként, így másnap eljöttem ide az igazgatónővel találkozni. Tartottunk egy megbeszélést, és akkor úgy döntöttek, hogy fölvesznek alkalmazottként és taníthatok angolt az Általános iskolában.

- Mennyire nyerte meg szívét az iskolánk szépsége, és a gyerekek szeretete?

- Az iskola szépségéről már hallottam, amikor az igazgatónővel beszélgettem telefonon. Ez egy teljesen új épület és nagyon klassz dolgokkal van felszerelve. A gyerekekről azt gondoltam, hogy nem lesz könnyű a fegyelmezésük, de őszintén szólva, minden várakozásomat alulmúlta, és még nem minden osztállyal találtam meg a hangot.

- Úgy halottam, hogy pályafutása során több országban is járt, a tudását ezekben országokban sajátította el?

- Alapvetően nem. Angol tanár vagyok. Kilencéves koromban kezdtem angolul tanulni és ez volt a kedvenc tantárgyam.Vannak rokonaim az Amerikai Egyesült Államokban is, és próbáltam kapcsolatban maradni velük. Aztán mindig jól ment az angol, és később azért mentem külföldre dolgozni, mert már ott volt az angol nyelv a háttérben segítségként.

- Az angol nyelven kívül szeretett volna más tantárgyat is tanítani, nem csak angolt?

- Igen, magyar szakos akartam lenni még az angol mellett, de nem vettek föl a magyar azakra. Ezért azt nem végeztem el.

- Mi a véleménye a gyerekekről? Szófogadóak, szeretik tanulni az angolt?

- Vannak osztályok, amelyek motiválhatók, de egy csomó gyerek nem érdeklődik a nyelv iránt.Vagy túl nehéz nekik, így inkább bele se vágnak,mert azt sem tudják, hol kezdjék.

- A tantárgyak közül miért pont az angolt választotta?

-  A nyelvészet mindig érdekelt:a nyelvtan az irodalom és, - amint mondtam is - ott voltak a rokonok, akikért érdemes volt jól megtanulni az angolt.

- Otthon nagyon sokat készül az óráira?

- Elég sokat gondolkodom, hogy mit szeretnék, hogy szeretném tanítani. Most is végzek egy tanfolyamot. Minden nap néhány órát készülök az óráimra.

- Köszönöm szépen az interjút!

- Nagyon szívesen!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása