A csalódás az egyik legrosszabb érzés szerintem. Utálok csalódni, de ahogy az egyik "versben" is van:

Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk, gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk. Kell tudni zokogni meg sírni, valakit megunni aztán visszahívni. Csalódni százszor, csalódni ezerszer, hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer.

Ez a vers vagy idézet - nem tudom minek mondjam - szerintem teljesen igaz és valószínű, hogy nem csak én hiszem így.

Persze gondolom, vannak, akik nem csalódnak. Például a királyok/királynők, mert nekik szuper az életük és semmi gondjuk: mindent megkapnak, amit csak kérnek, az inasok bármit megtesznek nekik, stb. Gondolkoztam már azon, milyen jó lehet nekik, de megtaláltam a rossz oldalát is: például hogy gyerekként nem lehetnek senkivel, ami az én véleményem szerint eléggé nagy csalódás, viszont számukra viszont lehet, hogy nem az.

Azért kipróbálnám, milyen lehet nekik, de lehet, hogy rögtön meglátnám a rossz oldalát. Nem tudnám elképzelni az életem barátok és az iskola nélkül. Lehet, hogy utálom az iskolát, de gondolom, más is. Viszont nagyon hiányozna a suli, az, hogy nem lehetek a kedves és a szigorú vagy pofára osztályozós tanárok, na meg a barátok között.